Az épület
Budapest VIII. kerületében, a Bródy Sándor utca 8. szám alatt található az az épület, amely 1865-től 1902-ig a Magyar Országgyűlés Képviselőházának székhelye volt, és jelenleg a budapesti Olasz Kultúrintézetnek ad otthont. Az épületet – mely Budapest legjelentősebb XIX. századi műemlékei közé tartozik – Ybl Miklós, az egyik legnagyobb magyar építész tervezte. Az ő nevéhez fűződik többek között az Operaház, a Szent István Bazilika és a Közgazdaságtudományi Egyetem épülete is. Az intézet épülete a korai eklektika neoreneszánsz irányzatának talán legjellegzetesebb példája, és az első Magyar Országgyűlés Képviselőházának székhelyeként a magyar politika történetének egyik legfontosabb műemléke.
1902-ben a Képviselőház ideiglenes épületéből átköltözött Duna-parti, végleges székhelyére. 1920-ig a Bródy Sándor utcai épület vásárok és kiállítások helyszíne volt. 1920 novemberében az első emeleten vetítőszobát alakítottak ki filmvetítésekhez.
Egy 1935-ben, Rómában aláírt szerződés értelmében az épület 1942-ben az olasz állam tulajdonába került. Számos homlokzati és a belső teret egyaránt érintő felújítási munka után a Magyarországi Olasz Kultúrintézet 1943. június 21-én nyitotta meg kapuit, neves olasz és magyar személyiségek jelenlétében.
Az intézet rendelkezik egy 140 fős moziteremmel, valamint egy kb. 500 férőhelyes, kiállítások, konferenciák, színielőadások és koncertek megrendezésére alkalmas nagyteremmel.
 |
Olasz Kultúrintézet |
 |
Olasz Kultúrintézet |
 |
A rendezvényterem |
 |
A nagyterem az egyik karzatról |
 |
A negyterem baloldali karzatának oszlopsora |
 |
Az első emeletre vezető lépcsősor |
 |
A bejárati lépcsősor |
 |
Az előcsarnok |
 |
A moziterem |
 |
A homlokzat részlete az építés évszámával |
 |
A könyvtár egyik terme |
 |
Az Intézet bárja |
linkek
| Mappa
|
Jogi megjegyzések |
Creditek